HOGYAN TALÁLUNK MUNKÁT?

HOGYAN TALÁLUNK MUNKÁT?

2018-11-02 0 By admin

Míg néhány évtizeddel ezelőtt legtöbbször az első, vagy a második munkahelyről mentek nyugdíjba az emberek, ma már senki nem tervez sok évre előre. Változik a gazdasági környezet, átszervezések történnek, szakmák szűnnek meg és születnek, és az is természetes, hogy 6-7 évente saját elhatározásból is váltunk munkahelyet. Sokan 30-as, 40-es éveikben tanulnak új szakmát, vagy valósítják meg a régóta vágyott B-tervet, és vannak, akik szándékosan iktatnak be „karrierszünetet”, hogy átgondolják, merre tovább. Ma már alap, hogy többször is álláskeresőkké válunk egy időre.

A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap, a munkanélküliek 47,2%-a pedig legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít. Az álláskeresés ideje ugyanakkor napokra rövidülhet, ha valamelyik hiányszakmában dolgozunk. Miközben a cégek több száz önéletrajzot kapnak például egyetlen marketinges pozícióra, gondban vannak, ha jó kőművesre, hegesztőre, villanyszerelőre, vagy asztalosra van szükségük.

A sikeres álláskereséshez pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy miben vagyunk igazán jók, és mivel tudunk hozzátenni egy vállalat működéséhez. Rengeteg olyan képesség birtokában vagyunk, amiről talán fogalmunk sincs, miközben értéket jelent a munkaerőpiacon.

Minderről ebben a cikkben írunk részletesen. A blogon pedig két álláskeresőt követünk 4 héten keresztül. Naplózzuk, hogyan készülnek fel az álláskeresésre, hová jelentkeznek, és hogyan viselik az esetleges kudarcokat. Az álláskeresés folyamatát HR-esek értékelik ki.
Forrás: Allas.hu