KEZDETÉT VETTE A RÓZSASZÍNGALLÉROS MUNKA ELFÉRFIASODÁSA

KEZDETÉT VETTE A RÓZSASZÍNGALLÉROS MUNKA ELFÉRFIASODÁSA

2020-03-13 Off By admin

Néhány évtizeddel ezelőtt jelentek meg a rózsaszíngalléros munkák a kék- és fehérgalléros szakmák mellett. A fogalom azokat a többnyire alulfizetett szakmákat takarja, amelyekben többségben vannak a nők. Mely szakmák kezdenek “rózsaszínné” válni? Mi az oka annak, hogy egyre több férfi helyezkedik el hagyományosan nőinek számító munkakörökben? Cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A rózsaszíngalléros (pink-collar worker) kifejezés azokat a munkaköröket jelöli, amelyekben magas a női munkavállalók aránya. Ezek a szakmák főleg a mai posztindusztriális – iparosodás utáni – gazdaság meghatározó szektorába, a szolgáltató szektorba tartoznak. A teljesség igénye nélkül a rózsaszíngalléros munkák közé a következő szakmák sorolhatók: babysitter, kozmetikus, fodrász, stewardess, recepciós, titkárnő, takarító, hivatali adminisztrátor, pincér, ápoló, védőnő, orvosi asszisztens, óvónő. Magyarországon (is) régen a tanári állásokat hagyományosan férfiak töltötték be, ma azonban ez a szakma szinte teljesen elnőiesedett, főleg az alsófokú oktatásban alig találni férfit. Ugyanez történt a könyvelő szakmával is, ahol szintén radikálisan megnőtt a nők aránya. Egyes források szerint a PR és a HR szakma is kezd egyre inkább”elrózsaszínesedni”.

Mert a rózsaszín olyan lányos

A fogalom a manapság elterjedt nézet alapján született, miszerint a rózsaszín tradicionálisan a lánygyerekek színe. (Ebből is látszik, milyen gyorsan változik a világ, ugyanis a múlt század Amerikájában az Újvilágba érkezett telepesek éppen hogy a fiú gyerekeket öltöztették rózsaszínbe – mert azt olyan fiús színnek tartották -, míg a lányokat a lányos kékbe.

A rózsaszíngalléros kifejezésről Louise Kappe Howe 1977-ben megjelent Pink Collar Workers című művében olvashatunk elsőször. Howe könyvében rávilágított arra a társadalmi problémára, hogy a nők be vannak zárva a rózsaszíngalléros állásokba, a körbekerített határon kívül eső munkák már nem tekinthetők potenciális foglalkozásoknak a női munkaerő számára.

A rózsaszíngalléros munkahelyek kialakulása a második világháború időszakára tehető, mivel a férfiak a fronton harcoltak, a nők arra voltak kényszerítve, hogy a hátországban dolgozzanak. Így a nők tömeges munkába állását a második világháború idézte elő.

Rövidszoknyás munkaerő

A jelenlegi posztfordista gazdasági rendszerben három munkakörtípus létezik: a fizikai munka ellátására szolgáló kékgalléros, a magas képzettséget és kreativitást feltételező fehérgalléros, illetve a köztük elhelyezkedő rózsaszíngalléros munkakörök. Péter László szociológus szerint a “rózsaszín” területen dolgozó alkalmazottak általában fizikai rutinmunkát végeznek, irodában dolgoznak, azonban nem döntéshozók, így nem felelős munkakörben dolgoznak, valamint a rózsaszíngallérosok közé szokták sorolni azokat, akik úgynevezett rövidszoknyás munkát végeznek. Az utóbbiakhoz sorolható a hiper-, és szupermarket dolgozók (pénztáros, eladó, takarító) jelentős hányada, vagy például a McDonald’s-ban dolgozók.

A rózsaszíngalléros állások rangsorának alját

A munkaerő-piaci “osztályok”:
Kékgallérosok: A kékgalléros munkavállalók alatt a fizikai munkát végző dolgozókat értik. Ide tartoznak a szak-, betanított- és segédmunkások (például a bányászok, gyári és építő munkások). A fogalom az angolszász területek öltözködési szokásaihoz igazodik, ahol régebben az ipari munkások kék galléros inget viseltek. Mivel manapság a gazdaságot a szolgáltató szektor dominálja, így számuk egyre csökken.
Fehérgallérosok: A fehérgalléros munka a szellemi munkaköröket takarja. Az elnevezés onnan ered, hogy Amerikában a jellemzően irodai munkát végző alkalmazottak inggallérja eredetileg fehér volt. Ide azok tartoznak, akik a gazdaság húzó ágazataiban, vagyis a bankszektorban, az adminisztrációban vagy például a kutatás-fejlesztés területén dolgoznak.
Aranygallérosok: Az aranygalléros munkavállalókat Robert E. Kelley, a Carnegie Mellon University professzora említi először 1985-ben megjelent könyvében. Ez az új fajta munkaerő magasan képzett, vezetői képességekkel rendelkezik, mindennél fontosabbnak tartja a vállalat jövedelmezőségét, vagyis ők a sikeres menedzserek, akik a többi “galléros” alkalmazottat vezetik. Szokták még professzionális dolgozóknak is nevezni őket.
Zöldgallérosok: A zöldgalléros munkák közé azokat a munkaköröket sorolják, melyek valamilyen módon a környezet megóvásához járulnak hozzá. Ilyenek például a környezetvédelemmel foglalkozó tanácsadók, tanárok és jogászok, megújuló energiát felhasználó mérnökök és építészek, őstermelők, biogazdálkodók.

elfoglaló rövidszoknyás munkák nem igényelnek magas fokú képzettséget, az elvégzendő feladatok könnyen megtanulhatók. Elsősorban fiatalabb, pályakezdő nők töltik be ezeket az állásokat, felvételüknél a szakmai ismereteknél fontosabb szempont a megjelenés. Ezek az állások átlag alatt fizetettek, és hosszú távon gyenge karrierlehetőséget kínálnak.

Mivel általában a rossz társadalmi háttérrel rendelkező nők vállalják el a rövidszoknyás állásokat, a hátrányos helyzetük reprodukálódik, hiszen alig van lehetőségük kilépni ezekből a csekély perspektívával kecsegtető munkakörökből. Ahogy Péter László szociológus írja, főleg olyan tizennyolc és huszonegy év közötti fiatalok kerülnek a rövidszoknyás állásokba, akik még a szüleikkel laknak, és anyagi nehézségeik miatt sokszor abbahagyják tanulmányaikat. A diploma hiánya viszont azt eredményezi, hogy később képtelenek lesznek kilépni ebből a “rózsaszín” világból, így nem tudnak fehérgallérosakká válni. Nem túlzottan megnyugtató tény azonban, hogy az egyetemi diploma sem garancia arra, hogy valaki fehérgalléros munkakört töltsön be, ugyanis sokan rövidszoknyás állásokat vállalnak el éppen az egyetemi évek finanszírozásához, belekerülnek a hálóba, és az egyetem elvégzése után is rá vannak szorulva, hogy folytassák ezt a fajta munkát.

Eredmény: rózsaszín gettók

A rózsaszíngalléros gettó (pink-collar ghetto) kifejezés a többségében nők által betöltött szakmák megjelölésére szolgál. A fogalom Karin Stallard-Barbara Ehrenreich és Holly Sklar 1983-ban megjelent Poverty in the American Dream: Women and Children First című művében szerepelt először. A szerzők a szegénység feminizálódását elemezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nők általában ugyanazokban a munkakörökben dolgoznak, és sokszor beleragadnak ezekbe a gyakran alulfizetett munkákba, gátat képezve ezzel a karrierlehetőségeik előtt. A munkaerőpiacon kezd kialakulni egy viszonylag jól körülhatárolható tevékenységi kör, amin belül a nők mozoghatnak és dolgozhatnak, de a kör határainak átlépésére már nem képesek. Ezt a jelenséget nevezték el rózsaszíngalléros gettósodásnak.

A gettó szó marginalizált helyzetben lévő területet és embereket idéz fel, így a szókapcsolat arra hívja fel a figyelmet, hogy a rózsaszín gettókban a nők megrekednek ezekben a jellemzően alulfizetett munkakörökben, elsősorban a nemük miatt. Ugyanis – ahogy azt a szociológusok is megfigyelték – a rózsaszíngalléros munkások kevesebbet keresnek a fehérgalléros munkavállalókhoz képest. Viszont, ami még ennél is meglepőbb, a tipikusan férfiak által dominált kékgalléros munkavállalókhoz (bányászok, építők, stb.) képest is alacsonyabb a fizetése a rózsaszín gettókban ragadt női alkalmazottaknak, ami megint csak a nemek közötti egyenlőtlenségre és a nők korlátozott munkaerő-piaci lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

Férfiak rózsaszín gallérban

Ahogyan a hagyományos nemi szerepek folyamatosan változnak, úgy alakulnak át a karrierválasztások is – ez abból is látszik, hogy a recesszió hatására sokkal gyakoribbá vált, hogy az apák maradnak otthon gyerekeikkel. Ennek egyik eredménye, hogy egyre több férfi vállal tipikusan nők által betöltött munkákat. A férfiak betörtek a női munkaerőpiacra, fokozatosan növekszik azoknak a száma, akik rózsaszíngallérosnak minősülő munkahelyekre adják be jelentkezésüket. Már Magyarországon is egyre több pénztárossal, ápolóval, recepcióssal találkozni sőt, sok férfi helyezkedik el a pár éve még tipikusan női munkalehetőségnek számító call-centerekben is.

A folyamat már jóval a gazdasági világválság előtt elkezdődött – legalábbis a tengerentúlon. Az utóbbi évtizedekben az Egyesült Államokban a szociológusok arra lettek figyelmesek, hogy a férfiak tömege kezdett áramlani korábban tipikusan nőinek tartott foglakozások felé. Egyre több férfi ápolóval, fogorvosi asszisztenssel, eladóval, recepcióssal vagy tanárral lehet találkozni az amerikai munkahelyeken. Ezzel párhuzamosan folytatódik a nők beáramlása a magas presztízsű, jól fizetett, korábban főleg férfiak által betöltött állásokba. Kezd felhígulni a szigorú nemek szerinti eloszlás a hagyományosan férfi, illetve női munkák esetében, úgy tűnik, a munkaerő integrációja magától megteremtődik. Egyesek már egyenesen azt emlegetik, hogy a rózsaszíngallér lett az új kékgallér.

Egy amerikai felmérés azt vizsgálta, hogy a pénzügyi válság miképpen hatott a foglalkoztatásra. A kutatók arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy a férfiak dominálta és a kevert munkakörök száma csökkent, míg a hagyományosan nőinek titulált rózsaszíngalléros munkahelyek száma megemelkedett, valamint a “női” állásokban egyre több férfit találni.

Első látásra a férfiak a munkanélküliség elől menekülnek a régebben még “megalázónak” számító, nők által dominált szakmákba, emellett azonban egyéb tényezők is hozzájárulhattak ezen trend létrejöttéhez. A szakmák ilyen formában történő átalakulását több faktor is okozza, úgymint a pénzügyi megfontolások, az életminőséggel kapcsolatos elképzelések és a nemi szerepek fokozatos transzformációja. Egyes források pedig abban látják ennek magyarázatát, hogy a férfiak felismerték, a női foglalkozások megbélyegezettsége idejétmúlt felfogás, és a zömmel nők által betöltött munkák nem csak azért vonzóak, mert állandó jövedelmet kínálnak, hanem azért is, mert sokkal kevesebb stresszel járnak, elégedetté teszik végzőjüket és még a családra is több idő jut. Betsey Stevenson, a Pennsylvaniai Egyetemen működő Wharton School munkaerőpiaccal foglalkozó közgazdásza szerint a családban és a munkahelyen lezajló változások egymásba fonódnak, ahogy a családi szerepek változnak, úgy változik a munkavállalás is. A munkahelyválasztás jelentős módosulását az otthoni nemi szerepek változása is okozza. A közgazdász elmondása szerint napjainkban a férfiak nagyobb részt vállalnak a háztartási munkákból és a gyereknevelésből ——- legalábbis az Egyesült Államokban-

Mielőtt elkezdenénk sajnálni a “női munkára” kényszerülő férfiakat, célszerű megvizsgálni, a szokatlanabb munkahelyválasztás milyen mértékben érinti karrierlehetőségeiket. Talán nem meglepő, hogy a tradicionálisan rózsaszín munkakörökben a férfiak többet keresnek és gyorsabban jutnak feljebb a szervezeti ranglétrán, mint női kollégáik. Ezt a jelenséget “üvegmozgólépcsőként” szokták emlegetni, és pontosan ellenkező a hatása, mint a nagy irodalommal rendelkező, a női dolgozók előléptetését akadályozó “üvegplafonnak”. Vagyis még a nők által dominált szakmákban is a férfiakat helyezik szívesebben vezető pozíciókba, így a nők a “rájuk szabott” állásokban is egyre többször korlátokba ütköznek. Elgondolkodtató adat, hogy a férfiak “rózsaszín” munkahelyeken való tömeges megjelenésével a nők kevesebbet keresnek a férfi kollégáiknál azokon a területeken is, ahol eddig ők voltak többségben.

Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, kik azok a férfiak, akik női munkákra váltottak. A Mary Gatta – a Wider Opportunities for Women (Nagyobb Lehetőségeket a Nőknek) nevű szervezet kutatója, a New Yersey-i Rutgers Egyetem szociológiaprofesszora – által 1971 és 1990 között végzett kutatás eredménye szerint alacsony iskolai végzettségű, külföldön született, nem angol anyanyelvű, vagyis kevés választási lehetőséggel rendelkező férfi vállalt rózsaszíngalléros munkát. Azóta sok minden változott, és ma már a rózsaszín állások általánosan vonzóvá váltak a férfi munkaerő körében, fajra és korra való tekintet nélkül találhatunk férfit a nők által dominált munkakörökben. Úgy tűnik, a gazdasági válság csak felgyorsította és újabb szereplőkkel bővítette ki ezt a folyamatot.

Az sem elhanyagolható tény, hogy bizonyos szakmákon belül a nemek aránya a történelem során soha nem volt stabil, lassan, de biztosan mindig változott. Ahogyan a tanári szakma az idők során nagyrészt elnőiesedett, úgy férfiasodhatnak el a jövőben is ma még “rózsaszínnek” minősített szakmák. Persze az is elképzelhető, hogy a recesszió elmúltával idővel megszűnik a női munkák felé való fordulás, és a munkaerőpiac visszarendeződik a gazdasági válság előtti állapotába.