TUDATOSSÁG ÉS SZABAD AKARAT – KONKRÉTAN MIT IS JELENT TUDATOSNAK LENNI?

TUDATOSSÁG ÉS SZABAD AKARAT – KONKRÉTAN MIT IS JELENT TUDATOSNAK LENNI?

2021-04-15 Off By admin

Soma Mamagésa írása

Vallások, filozófiai rendszerek, elméletek sokasága szól erről – hatalmas téma, hiszen minden gondolkodó embert érint (sőt, izgat) az, hogy mit is jelent a szabad akarat, és mit jelent tudatos embernek lenni.  Én most a saját tudatosságom szintjén, címszavakban írok erről.

Nagyon nagy dolog kimondani azt, hogy valaki teljes mértékben és minden szinten nem csupán elérte a tudatosságot, de éli is azt. (Ilyennel még nem találkoztam vagy nem tudok róla, hogy ő már megvilágosodott.) Mert ez a szint már nem a törekvés, hanem a megvalósulás szintje. Itt már nem „kell” akarni, „csak” lenni, áramolni, „vanni.” Viszont a szabad akarat, hogy a tudatosodásra törekedhetünk, mindannyiunké.

A tudatos ember pontosan tudja, hogy a körülötte levő világ a saját szubjektív szűrőjének a lenyomata. Azt lát, azt látunk belőle, amit és ahogyan képesek vagyunk látni.

Ugye ismerős számotokra is az élmény, hogy amikor visszamentünk gyermekkorunk helyszíneire – akár régi otthonába – megdöbbentünk azon, hogy mennyire összezsugorodott a tér. Akkor mikrokozmosz szintig mentünk bele a létbe, hogy felfedezzük a fűszálat, homokot, katicabogarat, s most kívülről, távolról nézzük, emlék-villanásokkal telve.

Ha csak arra gondolunk, hogy az anyánkat-apánkat hányféleképpen láttuk, éltük meg, az érzések elképesztően színes skálája nyílik meg előttünk, és meglátjuk azt, hogy valójában az, amit a világból látunk, mi magunk vagyunk.

A tudatos ember nem csak tudja, de éli is azt, hogy: mindenki ő maga.

„Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.”

(Babits Mihály: A lírikus epilógja )

Milyen sokszor idegesítettek a nagyszájú, harsány, túlzottan exhibicionista emberek! A kövérek, a  mohók, a telhetetlenek, a titokzatoskodók, az álszentek, az igazságtalanok és agresszívek, és még sorolhatnám.

Tudatos emberként pontosan tudom, hogy: aki mondja másnak, az mondja magának.

(Ezt még a gyerekek is tudják, csak aztán valahogy ez a tudás betemetődik.)

És igen, itt fölmerül a kérdés: fogadjunk el mindent és mindenkit, és akkor mindennel szemben legyünk közömbösek, érzéketlenek? Hol van itt az egyensúly?

Az írást folytatjuk.